Fekvése

A hangulatos, dombokkal körülvett falu Budapesttől nem messze Nógrád megye nyugati részében, Balassagyarmattól délnyugatra fekszik. A 2. számú főutvonal (európai számozása E77) Vácról a parrassapusztai magyar-szlovák határátkelőhely irányába haladva Rétság után következik. A telpülés könnyen elérhető vasúton (Nyugati Pályaudvarról) és közúton egyaránt.

Borsosberény nevének eredete

A falu neve az ótörök eredetű „berendi” népnévből származik, melynek jelenése: „megadta magát”. Arra is gondolhatunk, hogy a név jelentése onnan származhat, hogy a honfoglaló magyarok a nekik behódolt őslakóknak adták ezt a nevet. Mindenesetre a feltárt honfoglalás kori temető igazolja, hogy már e korban létezett itt lakott település.
A község nevével a századok során az oklevelekben a változatokban találkozhatunk: Beren (1553), Borsos Bőrin (1561), Borsosberény (1568), Borsos Berin, Borsos Beren (1578), Borsoos Beren (1586), Borsos Bereny (1660), Borsos Berinke (1660), Berinke (1676). Néhány oklevében természetesen előfordulhatott névelírás is.

Borsosberény története

A falu első írásos említésével 1274-ből, majd 1282-ből találkozhatunk, mikor a szomszédos jenői telepesek /hoszpeszek/ szerepelnek aberényi földek bérlőiként. Diósjenő , kedvezményezett méezővárosi és vámoshelynek kijáró ranggal, vonzotta a betelepülőket. A XIII. Század végére a környéken található terület már nem volt elegendő a népesség eltartására , s ezért volt szükség a szomszédos települések földjeinek bérlésére.

1393-ban a Lossonczy család birtokába került a falu. 1470-ben Madách László és János Gárpár nyerétk el a falut Mátyás királytól. A adách család a vármegye egyik legősibb familiája. Későbbi leszármazottja Madách Imre, Az ember tragédijájának szerzője.

A török dulás alatt a falu szinte teljesen elpusztult. A megpróbáltatások ellenére azonban újra éledt. 1715-ben mér 18 adóköteles házat találtak itt.

Mária Terézia szabályozni kívánta az uralkodó földesurak és a jobbágyság viszonyát, amely azonban nem állt a főnemesek érekében. Mária Terézia 1767-ben megjelent úrbéri rendelelével valósította meg elképzeléseit. A rendelet végrehajtásához azonban, a tényleges helyzet pontos felmérésére volt szükéség. Ennek érdkében készült el a kérdőív, amely a Kilenc Pont /Novam Puncta/ néven vált ismertté. A Nógrád megyei felmérésre 1770-1771-ben került sor. A borsosberényi bevallást az alábbiak tették:

Török Mihály főbíró, Gergely Mihály törvénybiró, Molnár János, Király Mihály, Sógor András, Sándor András, és Balla György esküdtek. A körzség kedvező adottságait tárgyaló pontnál az alábbi bejegyzést találjuk: „Szőlőhegyük van, szántóföld türhető, rét meglehetős, a Duna Verőcénél két mérföldre van, Vác harmad mérföldre, ahol a szegénység kapálással és egyéb munkával keresi kenyerét.”

II. József idejében (1785) a borsosberényi földek háromnegyed részét a Balogh nemzetség, egyharmadát a váci püspök birtokolta.

1848-as eseményeket lelkesedéssel fogadta a falu.Úgy határoztak, hogy a nap örömére kiteszik a templom tornyára a nemzeti lobogót.

Világostól 1945-ig A XIX. Század másokik fele sem múlhatott el megpróbáltatások nélkül. 1866-ban a félelmetes kolera szedte álozatait, 1888-ban és 1900-bab pedig ismét tűzvész pusztított a településen. Mindezek ellenére a XIX. Század másokik felében népesség növekedés figyelhető meg.

A XX. Század viszonylagos nyugalomban indult. 1904-ben már arra is gonoltak a gazdák, hogy szövetkezve nagyobb eredményt érhetnek el, s ezért november 20-án melakították a Boros-Berinkei Gazdák Szövetkezetét..

Földbirtokosok századokon át

A faluhoz tartozó Szomolyapuszta a középkorban önálló település volt, 1274-ben a - Johannita Lovagrendnek önálló rendháza volt itt, ami azonban a századok folyamán teljesen elpusztult.

A területet III. Béla Király, a rend nagy pártfogója ajándékozta a johannitáknak.

1393 Lossonczy család.

1505 Szobi Mihály, s az ő adományozása révén a váci püspök

1470 Madách László és Jánosy Gáspár

A török hódoltság korában Mahmud Bin Iltsi, majd Boszna Hasszán török birtokosait említik.

1587 Rizván Diváné török vitéz.

1598 Madách Péter, majd újra török kézre jut.

1718 november 3-án ócsai Balogh Pál és sógora , Tihanyi Ferenc kapta meg Borosberényt nádori adományul. Mindketten jelentős ősökre vezették vissza családfájukat.

A Balogh család első ismert őse, Balogh Dániel volt, aki Balassagyarmat kapitányi tisztjét töltötte be a török időkben.

A Tihanyi család őse, pedig Tihanyi Farkas volt, ki II. Rudolf királytól nyert címeres nemeslevelet.

Később birtokoskodtak itt a Bartakovichok, a Tengeliczi Gindlyek, és a Mocsáryak, akik egészen 1945-ig birtokosok voltak a faluban. 1909 és 1945 között a Mikszáth család is birtokos volt a településen, a szomolyapusztai birtok a magyar nemzet ajándéka volt Mikszáth Kálmánnak negyvenéves írói jubileuma alkalmából.

Oktatás történetéből

Az iskolai oktatás helyi történetének első adata 1728-ból való, amikor az önálló plébánia létrehozásával egyidőben intézkedés történt erre vonatkozólag is.

A következő adatunk 1770-ből származik, mikor Mária Terézia idején, a királynő tanügyi reformját előkészítendő, egy országos felmérését rendeltek el. E szerint 1770-1772 között Kaprai Mihály volt a római katolikus iskola tanítója. Mivel nem volt megelégedve vele a lakosság, leváltották.

Borsosberény nevezetességei

Lourdesi barlang

Tihanyi kúria: Az egykori Tihanyi-kúria kilenc oszlopos tornácával 1886-ban épült, 1888-ban alakították át, jelenleg óvodának ad helyet.

Mocháry család kisharangja

Római katólikus templom: 1730-as években építették, 1790-ben pedig kibővítették. Az épület homlogzat előtti ópárkányos toronnyal és félköríves szentéllyel rendelkezik. Hajója háromboltszakaszos, orgonakarzattal.

Helytörténeti kiállítás